Fantasy Bolt
 

Brandon Sanderson & Robert Jordan: A Fény emlékezete II. kötet

A Fény emlékezete II. kötet leírás
A Fény emlékezete II. kötet
Ez a termék már nem kapható!
Merrilor mezején azért gyűltek egybe a nemzetek fejedelmei, hogy felsorakozzanak Rand al’Thor mögött, vagy éppenséggel azért, hogy megakadályozzák, amit tenni készül. Talán az őrület jele, talán az emberi faj utolsó reménysugara az, hogy Rand le akarja törni a Sötét Úr tömlöcének pecsétjeit. Egwene, az Amyrlin-trón az előbbit tartja valószínűbbnek.

Végveszélybe került az egész emberiség. Valamennyiük sorsa Shayol Ghul­ban dől majd el.

Az Idő Kereke sorozat immár húsz éve több mint negyvenmillió olvasót nyűgözött le. A történetet harminckét nyelvre fordították le. A Fény emlékezetében tanúi lehetünk annak, ahogy ez a megragadó, fantasztikus mestermű eljut a drámai végkifejletéhez.

A neves fantasy szerző, Brandon Sanderson a 2007-ben elhunyt Robert Jordan jegyzeteire és kéziratának részeire támaszkodva onnan folytatta a történetet, ahol Jordan abbahagyta. Munkája során számíthatott Jordan özvegyére, Harriet McDougalre, aki szerkesztőként működött közre férje könyveinek az elkészítésében.

Robert Jordan további boltunkban kapható könyvei (még 18 db) >>


Ehhez a termékhez ezt vették még:
Álmok tőre II.Álmok tőre I.Az alkony keresztútján I.Az alkony keresztútján II.A kardok koronája I.
Álmok tőre II.Álmok tőre I.Az alkony keresztútján I.Az alkony keresztútján II.A kardok koronája I.
2500 Ft
Megtakarítás: 498 Ft
1800 Ft
Megtakarítás: 398 Ft
1700 Ft
Megtakarítás: 298 Ft
1700 Ft
Megtakarítás: 298 Ft
3670 Ft
Megtakarítás: 320 Ft
Álmok tőre II. vásárlásÁlmok tőre I. vásárlásAz alkony keresztútján I. vásárlásAz alkony keresztútján II. vásárlásA kardok koronája I. vásárlás

További ajánlataink:
A lánc mestereMaigret az iskolábanAz élet körforgása a természetbenA poszthumán döntésÚj tavasz
A lánc mestereMaigret az iskolábanAz élet körforgása a természetbenA poszthumán döntésÚj tavasz
3670 Ft
Megtakarítás: 320 Ft
1100 Ft
Megtakarítás: 400 Ft
1500 Ft
Megtakarítás: 499 Ft
3670 Ft
Megtakarítás: 320 Ft
1700 Ft
Megtakarítás: 298 Ft
A lánc mestere vásárlásMaigret az iskolában vásárlásAz élet körforgása a természetben vásárlásA poszthumán döntés vásárlásÚj tavasz vásárlás

 
Robert Jordan kedvezményes könyvei

Végzetúr online játék



Copyright © 2007 - 2026 | www.fantasybolt.hu | Sitemap | ÁSZF | Adatvédelmi Tájékoztató | E-mail: info(kukac)fantasybolt.hu | Telefon: (06-1)-280-7932